Portré készítés
Árak, határidők
Munkáink
Portré rendelés
Elérhetőségünk
 
 

Moholy-Nagy László
Bácsborsód, 1895. július 20. - Chicago, 1946.november 24.
magyar fotográfus, konstruktivista festő, ipari formatervező, a Bauhaus iskola kiemelkedő tanára, a kísérleti filmek egyik magyar úttörője.
114 éves lenne július 20-án

Fiatalkora
1895 július 20. körül születhetett, a pontos dátum azért nem ismert, mert akkor még élt az a szokás, hogy csak a biztosan megmaradó gyermekeket anyakönyveztették. Édesapja Weisz Lipót az ő születése idején hagyta el a családot, így vezetéknevét bár megörökölte, 1910-ben nagybátyja, dr. Nagy Gusztáv tiszeletére, aki szárnyai alá vette az apa nélkül maradt családot, ő és testvérei is Nagy-ra változtatták. Előbb Moholra, majd 1905-ben Szegedre költöztek, ahol az Állami Főgimnáziumba íratták, melyben Babits Mihály is tanította. Első művészi próbálkozásai sikeresnek bizonyulnak, 1913-ban a Szegedi Napló néhány

 
 
 


költeményét leközölte.
Az érettségi után Budapestre költözött, ahol jogot kezdett tanulni, de a világháború közbeszólt, 1916-ban tüzérségi megfigyelőnek sorozták be a Magyar Királyi Hadseregbe. A keleti frontra vezényelték, ahol több száz rajzot készített a frontélet mindennapjairól, kitépett lapokra, tábori levelezőlapokra, melyeket kezdetben a frontról, majd miután 1917-ben megsebesült, az ogyesszai katonai kórházból küldözgetett haza.

tovább
Vissza a főoldalra

 

Grafit portré 1 nap alatt

Tölts fel egy fotót

Válassz méretet!

i 18x24cm
i 24x30cm
i 30x40cm

Átveheted holnap!

 

Kiemelt munkáink:
Kislány portré - Kaló Dénes portréja - Lány és cica portré - Esküvői portré - Babaportré - Férfi portré - Női portré - Szarvas László portréja - Házassági portré - Testvérek portréja - Göndör fiú portré - Sacre Coeur olajfestmény